A domináns gazdaság nem-programozott negatív hatásai közül egyik sem eleve ellensúlyozhatatlan, így az az externális hatás sem, amely a kisvállalkozási szféra helyzetromlásában ütközik ki. Vállalkozásunk kezdeményezői az asztalosipari szakosodás tapasztalatai felől jutottak arra a felismerésre, hogy egy szolidáris szerveződésű nonprofit cég keretében termelőmunkájuk jobb anyagi és mentális helyzetbe juthat, mint magányosan küszködve.

A bútorkészítő mesterek korántsem azért vannak kiszorulóban a piacról, mintha a nagyüzemi gyártás minden igényt kielégítene. A probléma az, hogy a kisvállalkozói minőségtartás túl hátrányos a munkaidő-ráfordítás és árképzés szempontjából, ha nem áll rendelkezésre a legkorszerűbb technológia is. A minőségi célgépek használata tehát számukra is fontos lenne, de egy-egy mesterember műhelyében egy-egy ilyen berendezésnek nem lehetne magas kihasználtsága, költsége nem térülhetne meg. Ha viszont az ármérséklet válik a piacon megkapaszkodás fő eszközévé, ez az út a kisvállalkozói mesterségbeli tudás eltompulásához, az eleven bútorkultúra elfeledéséhez, megsüllyedéséhez vezet.

De miért ne hoznánk létre kisvállalkozók számára közös használatú, magas  kihasználtságú elsőrendű gépparkot? És ha ilyen műhelyt működtetünk, ennek alaptermelését miért ne végezhetnék a kialakuló tudásbázis szoros közelségébe vont olyan szakma-tanulók, akiket éppen ez az alkalmazásuk emel ki hátrányos élethelyzetükből? Évek során bejáratódott skandináv szerveződési példák alapján érdemes és tanácsos szoros közelségbe hozni egymáshoz, összekapcsolni a rászorultakat illető, és a nem-rászorultakat illető (közösség-erősítő, közösség-karbantartó és megelőző funkciójú) szociális-gazdasági törekvéseket.

Általánosságban: a települések, régiók   életvitelében domináns-gazdasági okokból keletkező szakadások, lyukak a szociális gazdasági szektor kibontakozása által, klasszikus bankhitelek nélkül befoltozhatók. Ehhez a nálunk még nemigen előrehaladott folyamathoz mi magunkban nem járulhatunk nagyban hozzá. De ha mintaadóan tudjuk gyarapítani az olyan térségi életminőség-javító, kulturálisan sem tartalmatlan szerveződések számát, amelyek   rentábilisak, fejlesztési vektorként és rugalmas moderátorként is működnek, azonosítható értéktöbblet-forrást jelentenek, akkor csekélynek sem mondható a hozzájárulásunk.